Felgyorsult és elszemélytelenedett világban élünk. Ez ma már közhely, de attól még így van. Ennek hatásai alól pedig senki nem vonhatja ki magát. Még Te sem. Főleg ha szülő vagy...
Digitális bennszülöttek. Így nevezik egyre gyakrabban a mai kor gyermekeit. Már óvodás korban jobban értenek a számítógéphez és az érintőképernyőhöz, mint a nagyszüleik. Számukra az elsődleges információforrás nem a személyes beszélgetés vagy a televízió, hanem az internet. Nehezebben koncentrálnak, felszínesek, mindig fel vannak pörgetve, kapcsolataik nagy részét pedig a világhálón ápolják. És nem átallják a szomszéd szobából a közösségi hálón keresztül megkérdezni Tőled, hogy mi lesz a vacsora. :-) Amikor pedig hazaérsz az esti bevásárlásból a párodat a tévé előtt találod, őket meg a kanapén ülve így:
Ismerős? Magatokra ismertél? ;-) Persze korántsem akarom azt mondani, hogy a technikai fejlődés, a számítógép, a tablet, az okostelefon egytől-egyig haszontalan dolog lenne, hiszen nagyon sokszor megkönnyíti az életünket. Nélkülük magának ennek a blognak a létezése is okafogyottá válna. A technika fejlődését egyébként sem lehet megállítani. Mi csupán azt szeretnénk, ha néhány dolog nem veszne el ebben a digitalizált világban. Olyan dolgok, amik fontosak. A kézügyesség, a hagyományos logika, a koncentráció. És legfőképpen a személyes emberi kapcsolatok, a közös családi élmények, amikre mindenki még évek, évtizedek múlva is jó érzéssel emlékszik vissza. Természetesen - mint az élet minden területén - a gyakorlati megvalósítás ez esetben is jóval nehezebb feladat, mint a puszta elmélet. Sok módszer létezik, és mindenkinek magának kell megtalálnia a saját maga számára üdvözítőt...
Háromgyermekes anyaként azt a személyes tapasztalatomat tudom megosztani, hogy nekünk a kreatív, a logikai és a társasjátékok bizonyultak az egyik legjobb módszernek. Természetesen az én gyermekeim is tévéznek, meg számítógépeznek, de ha kibontok nekik egy kreatív készletet, azonnal otthagyják bármelyik képernyőt. A hosszabb autóutakon az okostelefon játékai rendre alulmaradnak egy-egy logikai játék kihívásai mellett. A hétvégi nagy társas-délutánokat pedig az egész család már alig várja! Persze játékbolt tulajdonosként könnyű helyzetben vagyok, hiszen rengeteg játékot próbáltam és próbálok ki. Éppen ezért tudok segíteni Neked! Olyan terméket keresel, amivel gyermeked értelmesen tud játszani? Jó ideje azon töröd a fejed, hogyan játszhatna együtt és gazdagodhatna közös élményekkel a családod? Természetesen beleértve Téged, a szülőt is? Bizonytalan vagy, hogy mit tartalmaz egy kreatív, logikai vagy társasjáték doboza, és nem tudod eldönteni, hogy jó választás lesz-e? Ez a blog azért jött létre, hogy mindezekben segítséget nyújtson Neked! Társasjáték-tesztek, játék élmények, játékbemutató videók, elméleti segítség a játékválasztáshoz. Persze kizárólag szubjektíven, ahogyan én látom. :-) Tarts velünk!
Adél, a Csodakuckóból